A Klaszter célja a Tagok saját termelési költségeinek csökkentése, és ez által termelési hatékonyságuk növelése a szolgáltatás nyújtása során. A Klaszter alapításával és működtetésével Alapító Tagok azt kívánják elérni, hogy szolgáltatásaik területén létrehozzanak egy olyan együttműködési hálózatot, mely összefogja, integrálja és elősegíti az adott piaci területen működő szervezetek, vállalkozások és magánszemélyek működését, az azonos érdekkörbe tartozó szervezetek, vállalkozások és magánszemélyek együttműködését, illetve a Klaszter működésével elősegítsék az adott szolgáltatási területen a hatékonyság növelése mellett a költségek csökkentését. A Klaszter célja továbbá, hogy egyeztető és tanácsadó szerepet töltsön be az abban tevékenykedő Tagokkal és Támogatókkal, tevékenységeinek összehangolása, projektek előkészítése, megvalósítása során. A Klaszter a fentiek megvalósítása során Tagjait hatékonyan képviseli nemzeti és nemzetközi fórumokon egyaránt.”
A 2014-es alapító okiratban „a Klaszter elsődleges célja a Vevők folyamatosan növekedő elvárásainak európai színvonalú rendszerben történő közös kiszolgálása, ill. olyan szolgáltatási rendszer felépítése, amely a Vevők számára reális piaci áron, de a konkurenciához képest többlet értéket képvisel.
Minden régiót lefedő, országszerte elérhető szolgáltatásokkal, helyi igényekre szabva.
Korszerű digitális technológiákban jártas, a jövő kihívásaira felkészült szakemberekkel.
A teljes értékláncot figyelembe vevő stratégiával, minden lépést optimalizálva.
Külföldi piacokra fókuszáló, exportra szabott tevékenységgel, nemzetközi terjeszkedésre törekedve.
Technológiai transzfer képességekkel, innovatív megoldások átadására specializálódva.
Globális jelenlétet biztosító, szerteágazó nemzetközi hálózattal rendelkezünk.